TUDNIVALÓK



Mit kell tudnod?

  • A ház kizárólagos használattal vehető igénybe, tehát csak egyben adjuk ki.
  • A házban alul egy amerikai nappali található egy franciággyal és egy kinyitható kanapéval ( 2 személyes), felül egy légtérben 4 db egy ágyas található, ebből kettő összetolható.
  • A vizesblokk az épület mellett pár lépésre helyezkedik el, ami fűtve van, de fürdés után nem árt egy köntösbe belebújni, így ezt ne feledd otthon.
  • A horgászház önellátó, vagyis minden adott a főzéshez.
  • Ha 1 hétnél tovább maradtok, akkor hetente takarítást és ágynemű valamint törülköző cserét végzünk. 
  • A nagy nyári melegben szükség lehet a medence rövidebb ideig tartó karbantartására is. De igyekszünk nem zavarni Titeket és előre jelezzük, ha nem elkerülhető a dolog.

Mit tartamaz az ár?

    KONYHA

  • saeco darálós kávéfőző és dolce gusto kapszulás kávéfőző, feltöltve kapszulákkal bekészítve
  • 8 személyes étkező, ahol együtt tudtok vacsorázni
  • elektromos főzőlap
  • microhullámú sütő 
  • vízforraló
  • piritóssütő
  • poharak (üdítős, boros, rövid italos, bögrék, csészék)
  • tányérok (lapos, mély, kicsi, müzlis)
  • főzőedények minden méretben
  • serpenyők többféle méretben, palacsintasütő
  • evőeszközök, főzőeszközök
  • vágódeszka
  • kenyértartó
  • só, cukor, alapfűszerek
  • tea
  • mosogatógép
  • hűtő fagyasztóval
    SZOBA
  • frissen mosott ágyneműhuzat
  • kispárna, nagypárna, takaró
  • puha takaró ha a hűvösebb időben kiülnétek a kertbe
  • törülköző
  • mini tusfürdő
  • hűtő-fűtő klíma
  • TV
    FÜRDŐSZOBA 
  • kéztörlő törülköző
  • kézmosó szappan
  • fürdőszoba szőnyeg
  • légfrissítő
  • WC papír
  • hajszárító
    KERT / NYÁRI KONYHA
  • bogrács, bográcsozóhely
  • szalonnasütő, grillező hely
  • nyári konyha, 8 személyes asztallal
  • mosógép
  • csónakhasználat 
  • sátorozás a kertben lehetséges, ha hoztok sátrat
  • kemence használat
  • napozóágyak
    EGYÉB
  • Internet
  • WIFI